Méhecske csoport

Méhecske csoport„Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti.

Amit lát is, már inkább megjegyzi.

De amiben maga is tevékenyen részt vesz,

az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe,”

KODÁLY ZOLTÁN

 

A csoport óvodapedagógusai:

Tóth Gabriella

Kissné Hajdu Szilvia

Dadus nénink:

Agonácsné Villányi Emőke

 

Csoportunk az óvoda bővítését követően a 2009/2010-es nevelési évtől működik az óvodában.

A nevelői szobából kialakított csoportszobát igyekeztünk a gyerekek igényeit kielégítve berendezni, otthonossá varázsolni. A méhecske csoportba 22 vegyes életkorú gyermek jár.

Igyekszünk a gyerekek óvodában töltött idejét úgy szervezni, hogy mindenki megkaphassa azt a törődést és foglalkozást, amire szüksége van. Fontos számunkra az egyéni képességek, készségek fejlesztése, valamint a közösségi magatartás formálása olyan értékek mentén, mint a  SZERETET, ELFOGADÁS, ŐSZINTESÉG.

Nagy hangsúlyt kap csoportunkban a zene, a mozgás, a mese és a humor.

Igyekszünk minél jobban megismerni közvetlen környezetünket, ezért rendszeresen járjuk a környékünket; játszótér, erdő, vasútállomás, piac, Balázs-tó és környéke, de a közeli postát, gyógyszertárat, orvosi rendelőt is felfedezzük .

A szülőkkel együttnevelői kapcsolatot igyekszünk kialakítani, ennek alapja a kölcsönös bizalom. Igyekszünk minél több jó hangulatú közös programot szervezni.

Testvércsoporti kapcsolatot építünk a Zöldike óvoda – Teknős csoportjával, akik egy szárazföldi teknőssel is megajándékoztak minket. A teknőst/Bellát/ nagy szeretettel és odafigyeléssel gondozzuk, etetjük.

Hagyományaink: születésnapok megünneplése, agyagozás, mézeskalácssütés, díszítés, beteg látogatás, testvércsoportunkkal való kapcsolattartás /Zöldike Óvoda –Teknős csoportja/.